A vízhez szoktatás egy rendszerbe foglalt, tudatosan összeállított gyakorlatcsoport, amelynek elsősorban nem a félelem és a gátlás legyőzése a célja, hanem az új közeggel való ismerkedés. A vízhez szoktatás azért kiemelten fontos lépés, mert az úszómozdulatok oktatása csak olyan tanítványoknak lehetséges, akik bátran viselkednek a vízben.

A gyorsúszó lábtempó elég egyszerű feladat, ha azt vesszük figyelembe, hogy csupán a víz felszínén kell habot verni a lábbal. Fontos azonban, hogy mindezt nyújtott és zárt lábakkal, valamint lefeszített lábfejjel végezzük a csípőtől kiindulva. Az sem árt, ha a mondjuk a két farpofa összeszorításával segítjük ennek a mozgásnak az elvégzését, így nagyobb erőt tudunk kifejteni.

Míg a gyorsúszú lábtempónál lefelé kell nyomást gyakorolni a víz felszínére, a hát úszásnál éppen ellenkezőleg van ez. A nyújtott lefeszített lábakkal felváltva csípőtöl induló felfelé irányuló vízlökéseket kell végezni a lábfejjel. Ezt gyorsan egymás után ismételve apró szökőkutat vagyunk képesek kialakítani a víz felszínén.

Először a parton, majd a vízben tanuljuk meg a mellúszó kartempót. A fejünk előtt zárva tartott nyújtott kezet először megnyitjuk, de csak vállszélességig, majd a tenyérrel a mellkas alá tolva, mellkas előtt összezárjuk és így nyújtjuk ki a kiindulási pontig. A mell kartempó akkor van befejezve, amikor a kéz nyújtva megáll. A levegővétel a karok nyitásával egy időben történik és csupán addig tart, míg azok a mellkas alá nem érnek.

A folyamatos úszás első lépése, amikor már gyorsúszú lábtempót összekötjük a mellúszó kartempó levegővételével. Csak akkor vegyünk az elején levegőt, ha muszáj. Később, ha már ez jól megy és át tudjuk így úszni a medence teljes hosszát, lehet ritmusban végezni a levegővételt. Például háromig számolva berakott fejjel, minden negyedikre levegővétellel.

A hátúszás a legkönnyebben megtanulható része az úszástanulásnak, mivel bármikor vehetünk levegőt. A hát kartempónál csupán arra kell figyelni, hogy kifordított tenyeret emeljünk ki a vízből, a nyújtott kart pedig a fül mögé helyezzük be. Malomkörzés szerű mozdulattal hát lábtempóval folyamatosan tudunk úszni.

A gyorsúszó kartempó már kicsit bonyolultabbnak tűnik, de ha figyelünk a következőkre, hamar elsajátítható az is:

a fej előtt tenyerünket lefelé indítva vizet fogunk, a hasunk alatt húzunk és tolunk egészen a combig. A combhoz érve végig húzzuk testünk mellett a kezünket úgy, hogy a könyökünket emeljük ki először a vízből. Majd a fejünk előtt nyújtva behelyezzük a kart a vízbe, így fogunk vizet ismét. A két kéz folyamatos cseréjével tudunk folyamatosan úszni.

Sokan tévedésbe esnek, amikor a térdüket maguk alá húzzák vagy inkább rántják. A mellúszó lábtempó könnyed sarokemelés a popsiig. Onnét kifordított vagy visszahúzott talpakat indítunk és tolunk jobbra és balra, a majdnem szétnyitott lábakat meglökjük hátrafelé, majd lefeszítve összezárjuk lábunkat. Hagyjuk egy-két másodpercig siklani magunkat.

Az úszás lényege a helyesen végzett kar- és lábtempók harmóniája a légzéssel. A ritmus elsajátítása olyan, mint a biciklin való egyensúly megtalálása: ha az ember egyszer ráérez, sosem fogja elfelejteni.

Az úszás dinamikájának rögzülése gyakorlással érhető el. A megtett távolságot folyamatosan növelni kell, amíg nem okoz nagy erőfeszítést a vízben való előrehaladás.

A rosszul végzett mozdulatokra sokkal több energiát pazarolunk el, és hamarabb kifáradunk. Ezért abban az esetben, ha már nem jelent problémát a mozdulatok folyamatos végzése, sor kerülhet a technika korrigálására, hiszen az oktatás célja a szabályos úszás elsajátítása.